"...Rómában, a munkásosztály lakta Trasteverében egy régi hagyomány még ma is arra kényszeríti a férfiakat, hogy ha el akarnak venni egy fiatal nőt, nyilvános szerenádot kell adniuk a szerelmük ablaka alatt. A fiúnak dalban kell esedeznie a hölgye kezéért, éspedig az utcán, ahol mindenki láthatja. Természetesen sok földközi-tengeri kultúrában ismernek hasonló lánykéréseket, de Trasteverében aztán anyait-apait beleadnak.
A jelenet mindig ugyanúgy kezdődik. A fiatalember a barátai (és akárhány gitár) kíséretében a szerelme háza elé megy. Összegyűlnek a fiatal lány ablaka alatt, és teli tüdőből, a durva helyi dialektusban, harsányan énekelni kezdenek egy dalt, aminek kifejezetten nem romantikus a címe:
Roma, nun fa'la stupida stasera! (Róma, ne légy ostoba ma!) A fiatalember ugyanis nem egyenesen a szerelméhez intézi a dalt, ehhez nincs mersze. Az, amit tőle kér (a kezét, az életét, a testét, a lelkét, a rajongását), olyan hajmeresztő, hogy ijesztő lenne a kérését egyenesen a címzetthez intézni. Így Róma városát szólítja meg, Rómához ordít nyers, durva és sürgető modorban, heves érzelmektől hajtva. Szívből könyörög a városhoz, hogy legyen szíves ma este fondorlattal rávenni ezt a nőt, hogy legyen a felesége.
- Róma, ne légy ostoba ma! - énekli a fiatalember a lány ablaka alatt. - Adj egy kis segítséget! Seperd el a felhőket a hold elől, csak a mi kedvünkért! Gyújtsd fel legragyogóbb csillagaidat! Fújj, kurafi nyugati szél! Fújd illatos levegődet! Varázsold ide a tavaszt!
Amikor az ismerős dal első hangjai felcsendülnek, a környéken mindenki az ablakhoz siet, és elképesztően nagy közönség gyűlik össze, és vesz részt az esti szórakozásban. A hallótávolságon belül levő férfiak kihajolnak az ablakukon, és öklüket rázzák az ég felé: szidják Rómát, hogy nem segít elég hathatósan a házasságért könyörgő fiúnak. A férfiak együtt dörgik, hogy "Róma, ne légy ostoba ma este! Segíts neki egy kicsit!"
Aztán a fiatal lány - a vágy tárgya - is ablakához megy. Neki is jut egy versszak, de neki merőben más szavakat adnak a szájába. Amikor az összekötő szövegben rákerül a sor, ő is azért könyörög, hogy Róma ne legyen ostoba ma este. És kéri a várost, hogy segítsen. De egészen mást kér: erőért esdekel, hogy vissza tudja utasítani a kérőt.
- Róma, ne légy ostoba ma este! - énekel könyörögve. - Kérlek, seperd vissza a felhőket a hold elé! Rejtsd el legragyogóbb csillagaidat! Ne fújj, kurafi nyugati szél! Rejtsd el tavaszi, illatos levegődet! Segíts ellenállnom!
A környéken az összes nő kihajol az ablakán, és hangosan énekli a lánnyal: - Kérlek, Róma! Segíts neki!
Kétségbeesett párharc kezdődik a férfi- és a női kórus között. Olyan kiélezett a harc, hogy úgy tűnik, mintha a Trasteverében minden nő az életéért esengene. És bármilyen furcsa, de mintha a férfiak is az életükért rimánkodnának.
A párviadal hevében könnyen elsiklunk a tény felett, hogy mindez csak játék. A szerenád első pillanatától fogva mindenki tudja, hogyan végződik majd a történet. Ha a fiatal lány az ablakhoz ment, ha csak egyszer is lenézett az utcára a kérőjére, akkor ez azt jelenti, hogy elfogadta a házassági ajánlatát. A lány pusztán azzal, hogy maga is részt vesz a látványosságban, már kimutatja a szerelmét. De büszkeségből (és talán nagyon is jogos félelemből) halogatni kell a választ, ha másért nem, hát azért, hogy kifejezésre juttassa kétségeit és a tétovázását. Egyértelműen a fiú tudomására kell hoznia, hogy a fiatalember szerelmének magával ragadó erejére, Róma magasztos szépségére, a csillagok ragyogására, a telihold csábítására, a kurafi nyugati szél illatára van szükség ahhoz, hogy végül igent mondjon.
Ha azt vesszük, mibe egyezik bele, nyugodtan állíthatjuk, hogy a látványosságra és az ellenállásra is szükség van. ..."
Elizabeth Gilbert - Hűség