Tudom, már elég régóta. :) Sőt, a héten már november közepe, és lassan ideér a tél.
Viszont nálam a tegnapi napon készült el a teljes őszi dekoráció a lakásban. Kisebb késésben vagyok, de nem is én lennék, ha időben elkészül. :)
Már jó pár hete megszülettek a váza dekorok. Az ötlet hamar jött, mert elég sok dió és mandula volt itthon, valamint a fincsi vanília illatú potpourriból is maradt még egy kevés. Valamint tavaly a húgom hozott nekem Londonból apró gesztenyéket, és nekem is sikerült idén begyűjtenem párat. Mivel az üres vázákat nem tudtam hova elpakolni, magától értetődő volt, hogy díszítésnek kell felhasználnom őket. :) Imádom a gyertyákat, mécseseket, és ebből a szempontból jó, hogy korán sötétedik, mert egyre többet lehet gyertyázni. Ezért utólag jutott eszembe, hogy a vázákba gyertyák, illetve mécsest teszek. Szerintem cukira sikeredtek.
A hosszú hétvégén tettem egy sétát a környéken, falevél gyűjtése céljából. Elég szépeket sikerült összeszednem, amiket lemostam és kilapítottam. Juharfa "repülő" termését is sikerült találnom. Viszont csak tegnap álltam neki a felhasználásuknak.
Az interneten nagyon megtetszett az az ötlet, hogy befőttes üvegre decoupage ragasztóval felragasztják a levelet, és az üvegbe mécsest raknak. Sajnos decoupage ragasztóm még nincsen, ezért sima stift ragasztóval próbálkoztam. Vannak részei, amik elállnak, de nekem így is nagyon tetszik. :) Remélem, ezzel a módszerrel is sokáig ki fog tartani. Nagyon tetszik, ahogyan a sötétben a mécses átvilágítja a falevelet.
A többi falevéllel nem igazán volt ötletem. Volt, amiket kiválogattam, mert nagyon bebarnultak vagy csak egyszerűen nem gondoltam, hogy bármit kezdeni tudok velük. A nagyobb leveleket gondoltam felragasztom az ajtónkra. De mivel a bejárati ajtónk barna színű, nem tudtam, mennyire mutatna jól. A nagyszoba ajtaja viszont fehér keretű, üveggel. Az elrendezésükben nincsen semmi extra, de mégis őszi hangulatú. :)
A kisebb leveleket csak elkezdtem egymásra ragasztani, felváltva a sárgát és a bordósat. A végeredmény egészen jó lett. Végül ez mégis a bejárati ajtón kötött ki, mert nem volt jobb ötletem. :)
Maradt még két levél, amiket elnézve az jutott eszembe, hogy szemet és szájat kellene rajzolni rájuk. :) Nagyon cukik lettek. Tovább nézve őket az ötletem támadt, hogy adok nekik kezet és ruhát a különválogatott levélkékből. Így egy lány és egy fiú levélke készült el, akik a konyha ablakán leltek új otthonra. Vidámabb lett a mosogatás. :D
Végül nem volt szívem kidobni a megmaradt leveleket. Mivel ezek kisebb darabok voltak, leszedtem őket az ágakról a "repülő" termésekkel együtt. Szombaton vettem az Ikeában egy gyertyatálat, amibe beleszórtam őket, és három mécsest tettem közéjük. Nem lett tele a tál, de nekem nagyon tetszik, mert hangulatos.
Remélem, másnak is tetszik a kis dekorációm. De, ha nem, akkor sincsen semmi baj, hiszen nekem nagyon bejön. És ez a lényeg! :)
Szép őszi napokat mindenkinek még ennek a pár hétre!